I. rész

Szép, mandulavágású, éjsötét szemei a szoba túlsó sarkába pillantottak. Olyan mereven bámulta a hívogató feketeséget, mintha lett volna ott valami, ami tényleg magára vonná a figyelmét. Igazából csak egy alacsony, hosszú szekrény volt ott, semmi egyéb. Mégis érezte magában azt a késztetést, hogy felálljon és odabicegjen. Elvégre nagy hiba lenne, ha helyben maradna és mindössze a gondolataiba merülne.

A nem éppen kellemes álom okozta verejtékcseppeket letörölte homlokáról, megdörgölte szemeit, hogy még jobban hozzászokjanak a sötétséghez, és szürke hajába túrva kikászálódott franciaágyából. Csupasz lábai cuppanó hangot adtak ki, miközben lépkedett a parkettán - tetőtől talpig le volt izzadva -, mezítelen felsőtestét pedig megérintette a szobában uralkodó hőség, amitől hirtelen jobban kimelegedett. Egy mély sóhajtás kíséretében felkapott magára egy cipzáras fekete pulcsit, belebújt egyik szurokszínű farmernadrágjába, és a következő mozdulatsorral eltolta helyéről a hosszú szekrényt. A legkülső fiókból kikapta zseblámpáját, aminek fényét a felkapcsolás után a szekrény által addig elrejtett nyílásra irányított. A falban a rés, amit annak idején ő csinált bizonyos okok miatt, üresen tátongott, de csak az első pillantásra.

Felhúzta fejére a kapucnit és belépett a lyukba, ami bizony tisztább volt, mint amilyennek az ember először elképzelné. Elég gyakran használatban volt a járat, az utóbbi időben különösen sokat közlekedtek benne. Bár ez is pontosításra szorulna, de ő csak egy ravasz vigyorra húzta finoman ívelt ajkait. Az elé táruló járat a bejárattól pár méterre, jobbra már korántsem volt üres, a zseblámpa fénye kísértetiesen megvilágította a falra gondosan felakasztott szerszámokat. Fogók, csavarhúzók, kis és nagy balták, kalapácsok, vésők. Továbbá kések, elemek, vegyszerek, hálók, drótok és szalagok, ameddig a szem ellát. Ha nem ő tette volna oda mindegyiket, bizonyára pánik tört volna rá, hogy ki tart itt ilyen eszközöket, természetesen titokban. Biztos valamilyen rejtőzködő őrült, aki nem éppen jó célok érdekében használja gondosan elhelyezett kellékeit...

Mint mindig, szabad volt a terep, magabiztosan el is indult a szűkös járatban. Amerre tartott, egyre tisztább lett a levegő, mert az orrfacsaró bűz forrása a járat bal oldalából áradt. Ha tehette, azt a részt rendszerint elkerülte, a vér szagát még az alapos takarítás során sem tudta eltüntetni a padlóból és a falakból. Végtére is, mindig van egy szépséghiba, ami nyomként díszeleg a helyszínen, és ő a profizmusa mellett megengedhette magának a megmaradt nyomot, úgy se bukna le egykönnyen. Persze a motoszkáló gondolat mindig ott volt a fejében, hogy mi van, ha mégis fény derül az igazságra, de erre úgyis minimális volt az esély. Az a minimális pedig mit számít?

A kísérteties árnyékok vígan táncoltak a gerendákon, a zseblámpa fénye egy idő után apró foltokat világított meg a padlón. Újabb vigyorra kanyarította száját, hisz tagadhatatlanul nevetségesnek tartotta, hogy milyen egyszerűen ki tudott játszani másokat, aminek az eredménye a földön díszelgett sötét foltokban. Ha valamennyire érdekelné, mit gondolnak róla mások, rég elgondolkodott volna rajta,  ilyen fiatalon ő hogyan képes azokra a tettekre, amiket a számlájára lehet írni. Az emlékfoszlányok szinte előtte elevenedtek meg, sőt a hozzájuk társuló hangok is olyanok voltak, mintha éppen abban a pillanatban hallotta volna őket. Dobhártyaszaggató sikítások, veszett üvöltések, mély hörgések és elcsukló nyögések. Morbid módon ez kifejezetten szórakoztatta, de a vigyorát inkább magába fojtotta a továbbiakban.

A labirintusnak tűnő járatnak az volt a lényege, hogy csak és kizárólag ő ismerte az egész hotelben. Pontosabban már csak ő ismerte. Hogy a megbízójának volt-e róla tudomása, lövése se volt, nem beszéltek arról, hogyan és milyen módszerekkel tünteti el a felesleges illetékeseket. Neki kellett gondoskodnia a részletekről, különben rég a hűvösön vergődött volna, mint egy partra vetett hal. Csak az számított, hogy el tudjanak mindent tusolni megfelelő alibivel és színészi játékkal. Eddig ez a rendszer megfelelőnek bizonyult, úgyhogy újabb célkeresztjébe kerülő alanyával szintén ezt tervezte, még ha nem is volt tisztában azzal, ki lesz az. Először az jutott eszébe, hogy ötleteit meg kell osztania a megbízóval, de ezúttal ezt nem érezte szükségesnek. Elég jónak tartotta magát ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon e téren, hiszen ő csinálta a piszkos munkát. Ne a csupor nyalja ki a Micimackót.

Néhány forduló és levezető üreg után a célnál volt. Minden egyes kijáratot fejből ismert, a biztonság kedvéért más-más kódokkal megjelölte őket. Jelenleg a 01-nél álldogált, ami annyit jelentett, hogy a földszinti egyes. Eddigi pályafutása során kétszer használta ezt a kijáratot, legutóbb pár nappal korábban. Eme titkos átjáróról azt kellett tudni, hogy nem olyan messze volt tőle a hotel hallja, de ami igazán érdekes, az a szállodai gondnok szobája. A szoba egybenyílt a recepcióval, így több kézenfekvő funkciót garantált. A folyosókra felszerelt kamerákat megbütykölte, majd a hozzájuk tartozó számítógépet is, mikor először járt a recepción. Ennek hála a kamerák nem mindig álltak a gondnok rendelkezésére, vagyis ha valami sunyi dolgot csinált, azt nem lehetett látni a felvételeken, minden időzítés kérdése volt. Ezenkívül a gondnok szobája remek megálló volt a menekülőúton, bűnös cselekedeteit könnyebben elsimíthatta bizonyos fortélyokkal.

Ezúttal csupán töprengés miatt jött el a kiválasztott helyre. Úgy érezte, muszáj körbenéznie, mielőtt belekezd újabb tervébe. Eltolt egy falemezt, leguggolt és négykézláb kimászott a szűk nyíláson, amit egy bordó drapéria takart a túloldalon. A drapéria hátborzongatóan simította végig fejét és gerincét, közben felfedte előtte a hatalmas előcsarnokba nyíló folyosót. Pár másodpercig még guggolt a kis asztalka alatt, ami szintén közvetlen a nyílás elrejtésére szolgált, majd zseblámpáját erősebben markolva előrébb mászott és felegyenesedett.

Nem törődött a koromsötét előcsarnokkal, egyből a recepcióba sietett, onnan pedig a mögötte lévő szobába. Senki nem volt ott rajta kívül, a szoba gazdátlanul állt. A recepciós hölgyike már javában aludt valamelyik földszinti hálóban - köszönhetően az italába csempészett altatónak -, úgyhogy szabad volt a terep. Pulcsija zsebéből előkapta előre bekészített orvosi kesztyűjét - mindig volt nála egy pár -, és munkához látott.

Tíz perces keresgélés után a volt gondnok maradék holmija között megtalált egy családi képekből álló fotóalbumot. Minden kép mellett megjegyzések és dátumok díszelegtek, a legtöbb egy csúnyácska kisfiúval, valamilyen Gukie-val volt kapcsolatos, akiről utoljára tizennégy éves korában készült fotó. Ez elgondolkodtató volt számára, mert mintha korábban említett volna valakit Bang úr... 
Máshol folytatta a keresgélést. A papírokkal és fecnikkel teleszórt íróasztal a várt eredményeket hozta, egy füzet tintapacás első oldalán telefonszámok szerepeltek, köztük az egyik be volt karikázva. Egy másik lapra emlékeztetőket írt a gondnok - olykor eléggé feledékeny volt -, többek között a már megnevezett fiúval kapcsolatos információkat. Például Bang úr a halálának reggelén elment a fiúhoz, az áthúzott sorokból pedig arra lehetett következtetni, hogy valamilyen állást ajánlott fel neki.

Nem kellett sokáig gondolkodnia azon, milyen állásról lehetett szó. Nem, biztosan nem ő lesz az. Annyi vér senkinek nincs a pucájában a környéken. Egy belső hang mégis azt sugallta, hogy nem véletlenül gondolt arra az eshetőségre. Létezne olyan egybeesés? Ezt csak egyféleképpen derítheti ki... Nem rámolt teljesen vissza, a papírokat és az ingóságokat feldúltan szerteszét hagyta, csak a legszembetűnőbb jeleket "söpörte a szőnyeg alá". A kapkodás hevében már a legkisebb neszre is felütötte a fejét, hisz tudta, hogy egyeseknek szokása hajnalok hajnalán alvajáróként bebarangolni a szinteket. Egyszer ez kapóra jött, egy régebbi bűntényt így egy akkori vendégre lehetett kenni, a lényeges időpontra nem volt alibije. Erre mosolyogva gondolt vissza, minden hajszál híján múlott.

Elégedetlenül, eléggé morcosan iszkolt át a csarnokon keresztül, egészen a folyosóig, ahol a titkos átjáró terpeszkedett a kis asztalka és a nagy drapéria rejtekében. Ahogy négykézlábra ereszkedve átkúszott a nyíláson zseblámpával a szájában, már azon kattogott az agya, hogy mielőbb informálódnia kéne, de talán csak másnap.
Egyre beljebb haladva a járatban és feljebb tornázva az emeleteken, valamiért gombócot érzett a torkában. Gyakran előfordult vele, hogy ok nélkül rossz előérzete támadt, bár utólag mindig kiderült, hogy sosem alaptalanul. Viszont rajta kívül minden kétséget kizáróan nem volt félelmetesebb élőlény az egész szállodában, úgyhogy nem kellett volna mitől tartania. Vagy mégis? Ha nem is egy ember okozta volna a döbbenetét, akkor mindenképp egy kellemetlen információ.
A hosszas kóborlás után már a szobájában találta magát, ezt követően visszatolta az árulkodó szekrényt. Lehámozta magáról a kesztyűt, amit kifordítva a zseblámpával együtt a legszélső fiókba helyezett vissza. Kifújta a levegőt és óvatosan kinyitotta lakosztálya ajtaját. Lassan kinézett a folyosóra, ami néptelenebb volt egy sivatagnál, így erőt véve magán tyúklépésben kiosont a sötétbe. Nem tudta, hogy megpróbálja-e, de megállt a kiválasztott ajtó előtt és várt. Csend honolt, sehol egy lélek. Elővett a saját lakosztályának belépőkártyájától eltérő példányt, végighúzta a leolvasón, ami gyenge zöld fénnyel jelezte a sikeres műveletet. Miután belépett a megbízója lakrészébe, zavartan letolta fejéről a kapucnit. Hirtelen nagyot nyelt, ugyanis minden lámpa égett. Vörös és aranyszínű fények világították meg az ízlésesen berendezett helyiségeket, enyhe alkohol és cigaretta szaga terjengett a levegőben.

- Még fent vagy? Nem jellemző rád - csendült fel egy mély, de meglepően szelíd hang a nappalinak funkcionáló szobából. Követte a hang irányát, aztán meg is látta megbízóját egy bőrfotelben ücsörögni az íróasztala mögött, néhány irat és a laptopja társaságában. Mögötte az összes függöny gondosan be volt húzva, eltakarva a közeli város és a csillagos ég fényét.

- Túlságosan meleg van a szobámban, nem bírok aludni - préselte ki magából a félig igaz választ rekedtesen. Szokatlannak tűnt, hogy a jóval idősebb férfi nem hökkent meg a kísérteties betoppanásától.

- Megértem, de még nem tudtam megjavíttatni a légkondicionálót - dőlt hátra a fotelben. - Tudod az okát, addig ki kell bírnod valahogyan.

- Miért nem hívsz egy szakembert? - ült le az asztallal szembeni méregzöld kanapéra. A férfi pókerarccal megbillentette kezében a cigi csikket, majd szívott még egy slukkot, mielőtt felelt volna.

- Ide nem teheti be akárki a lábát, holmi jött-ment, hogy aztán belső információkat szivárogtasson ki? Csak a holttestemen át! - sziszegte keserű szájízzel, de elmosolyodott, ahogy az előtte ülő, megszeppent fiatalra nézett. Váratlanul felállt és a bárpultjához battyogott. Levett egy sansachunnal és egy sojúval teli üveget, valamint két apró poharat. A fiatalnak az előbbiből töltött, az utóbbiból magának. - Nem bízok meg mindenkiben, főleg ha a saját érdekeinket nézzük. Viszont az eddigi bizalmasaimat már eltetted láb alól - kuncogott bele az italába -, úgyhogy nincs mit tenni.

- Tényleg, van már jelentkező a megüresedett pozícióra? - kérdezte a fiú, miközben elfogadta a felajánlott alkoholt.

- Igen. - A férfi leült a másik kanapéra, keresztbe tette lábát, bal karját felrakta a fejtámlára és jobb kezében mozgatta a poharát.

- Ilyen hamar? - tudakolta a fiatal nagyokat köhögve, a sansachunt sajnos félrenyelte a csodálkozástól. Annyira zavaros volt neki minden, hogy jószerivel fel se fogta. 

- Holnap jön.

- Ki az, és hogy néz ki? - préselte ki magából nyögvenyelősen, csitítva az újabb köhögő rohamot. Alig lett lezárva egy gondterhes korszak, már el is kezdődött a következő? Nem, ez nem lesz jó, még nem vagyok lelkileg felkészülve rá. Nem mintha sokat érnék vele. 

- Ne aggódj, bőven lesz időd felmérni. - Úgy tűnt, a férfi jót szórakozik az ő döbbenetén. Elvégre eddig mindig fordítva történt, sorra okozta a meglepetéseket. Most az idősebbik nézhette örömmel a másik ember reakcióját.

- Azt akarod mondani, hogy próbaidőn lesz, és csak azután döntöd el, mikor kell majd alulról szagolnia az ibolyát?

- Valahogy úgy. El fog tartani egy ideig, addig nyugodtan kiélheted rajta ferde hajlamaidat, persze lebukás nélkül - kacsintott, majd alaposan a pohár fenekére nézett. Az ügy komolyságát tekintve drámai hatásszünetet tartott, csak azután folytatta. - Ha tudomást szerez bármiről is, mint az elődje, már lefoglalhatja a fekvőhelyét a temetőben. De mégsem nélkülözhetjük, úgyhogy tartsd rajta a szemedet.
- Feltétlen - bólintott a fiatal összeszorult torokkal. Eddig minden feladata simán ment, de a rossz érzése csak nem akart szűnni. Már biztos volt abban, hogy valami azt súgja, mostantól legyen sokkal körültekintőbb és járjon még nyitottabb szemmel, különben meglengetheti a fehér zászlót. Nem, ez nem történhet meg!

Egy kis iszogatás után kellően lehiggadt, sőt ingatag mozdulatai alapján be is csiccsentett, úgyhogy jobbnak látta már az ágyat nyomni. Nem egészen hajnali negyed négy volt, mikor visszatért saját kis kéglijébe. Ruháit hanyagul ledobta ágya mellé, rádőlt a felgyűrt paplanra és már aludt is. Utolsó gondolata az volt, hogy mostantól már nem nagyon lesz ideje lazsálni, ellenkező esetben az ő napjai is meg lesznek számlálva, akárcsak új áldozatának.