VIII. rész

A recepció fölötti falióra vészjóslóan ketyegett. Mutatói lassan vánszorogtak, mintha érezték volna azt a nyomást, amit az épület falai árasztottak magukból. Fülledt, elhasznált levegő keringett, amit a járkáló, vacsorára éhező vendégek fel is korbácsoltak. Az ebédlőben a többség már idillien fogyasztotta el a feltálalt fogásokat, pincérek szállingóztak a zsúfolt asztalok és a konyha között. Kellemes, a szállodához méltó sárga és vörös kivilágítás gondoskodott a meghitt hangulatról, ami első ránézésre eléggé hitelesnek bizonyult - mert ez mind csak megtévesztésnek szolgált. Ha a nyugodtan étkező nép tudta volna, mi zajlott éppen a legfelsőbb emeleten, minden bizonnyal a torkukon akadt volna a falat, evőeszközeiket csörömpölve ejtették volna bele tányérjaikba.

Öt szinttel feljebb, a legjobban védett, hangszigetelt szoba padlóját vér áztatta. A vörös, vasszagú folyadék utat vájt magának a fehér szőnyeg rostjai között, mint egy rubinnal teledobott patak tél idején a hóval belepett fenyőerdőn keresztül. Fokozatosan szerteágazódott, hogy aztán a mellékágak ismét egymásba torkolódjanak és megint szétváljanak útjaik. Amint elérték a fedetlen padlót, gyorsabban törtek előre, mert a vörös patak forrása megmoccant.

Kwon Shiwoo az életéért küzdött, de tudta, hogy gyenge próbálkozásai hasztalanok. Szaggatottan vette a levegőt, minden egyes belégzés pokoli kínokkal társult, nyakának bal oldala úgy égett a fájdalomtól, mintha parázsban feküdt volna. Tekintetét a szemközti függöny aljára meresztette, és azt kívánta, bárcsak láthatná utoljára Mokpo esti fényeit. Sejtette, hogy erre nem lesz többé lehetősége, így inkább maga elé képzelte, mikor lehunyta szemeit. Ösztönös cselekedet volt, ugyanis a következő pillanatban elé guggolt valaki, véres fogú villáját pedig végighúzta Shiwoo feltűrt ujjú ingétől szabaddá vált bőrén. Felnyögött, ahogy bal karjának húsába belemélyedt a villa, de továbbra is csukott szemmel tűrte a megaláztatást. Érezte, ahogy vére újabb helyeken ered el és melegen lefolyik a földre. Még közelebb tudhatta már a keserves véget.

Az idős medencés búcsút mondott az élők világának, pont mikor a villa abbahagyta ereinek felszakítását. Az utolsó hang, amit hallott, egy elégedett, ördögi sóhaj volt, aminek emlékét tovább fogja vinni következő életébe. Egy jobb és szebb életbe...

- Többé ez sem fog itt lábatlankodni – morogta a megbízó fanyar vigyorral az arcán. - Ismét nagyszerű munkát végeztél.

Intett a holtest mellett guggoló bűnözőnek, hogy lábával gurítsa arrébb a tetemet, majd ő gondoskodik az átmeneti elhelyezéséről és későbbi elszállíttatásáról. A gyilkos beleegyezően bólintott, ezután kihúzta a véres, kicsi szőnyeget Shiwoo alól és feltekerte azt. Hóna alá csapva elhagyta a tett helyszínét, óvatosan kinyitotta szabad kezével a folyosóra vezető ajtót, gyanakvóan kinézett és miután meggyőződött róla, hogy tiszta a terep, futásnak eredt a szint másik végébe. Kártyájával kinyitotta lakosztályának ajtaját, halkan becsukta maga mögött, a félretolt szekrényhez sietett, átmászott a lyukon és ledobta a szőnyeget a járatban a véres villával együtt. Visszamászott hálójába, helyére tolta a szekrényt, aztán megkönnyebbülve leheveredett franciaágyára.

Zelo szíve még mindig a torkában dobogott, hiába vált egyre rutinosabbá. Nyugtalanította, hogy ismét lebukott egy alkalmazott előtt, újabb szóbeszédet indítva el ezzel a Grand Yongban. A vámpír megint lecsapott. Gyorsan felpattant, a tágas fürdőszobába sietett, lekapkodta magáról ruháit és vett egy kiadós, hideg zuhanyt. Le akarta magáról mosni az embertelen tette mocskát. A paradicsom és a sansachun már kezdi megülni a gyomromat. Nekitámaszkodott a vizes csempének és hagyta kiürülni az elméjét. Ám ahogy próbálta elterelni gondolatait a pár perccel ezelőtti gyilkosságról, más képzet szökött helyébe. Azt hitte, sikerült egy időre elfelejtenie, de nagyot tévedett. Beletúrt nedves, szürke hajába és egy koreai mondókát kezdett hajtogatni.

- „Kim suhanmoo geobugiwa durumi samcheongapja dongbangsak chikchikhapho sarisarisenta” – hebegte egyre lassabban. – „Woriwori sephurika mudusella gurumi horikhein dambjorak seosengwone gojangi paduginun doltori”.

Zelo az utóbbi években mindig ezt a kis mondókát mondogatta magában, ha már kezdett megőrülni saját magától vagy idegeire mentek gyűlő problémái. Ha az emberölései nem aggattak volna elég nagy terheket a nyakába, akkor Yongguknak a mai nappal sikerült. Miért gondolok rá ennyiszer? Miért agyalok ennyit egy közönséges áldozatomon? Miért kell a nevének lebegnie a szemeim előtt? Mit tett velem?

Belátta, hogy nem normális az, mennyire nagy hatással lett rá egy olyan ember, akit még egy napja sem ismert. A gazella nem ejtheti rabul az oroszlánt, fizikai képtelenség, nem életszerű. Mintha a színész mondaná meg, mit csináljon a filmrendező. Mintha a farok csóválná a kutyát. Mintha az omega akarna parancsolgatni az alfa hímnek, hol vadásszon a falka...

A szürke hajú fiú a területét is félteni kezdte, nemcsak saját magát. Yongguk nem volt semmilyen téren sem börtöntöltelék, Zelo mégis egyenrangú ellenfélt fedezett fel benne. Ez meg annak volt köszönhető, hogy idegen helyzetbe sodorta őt a parkban töltött szabadidejük alatt. A Fekete Lyuk magába szippantotta és valami szörnyű dolgot tett vele. Napokon belül rá fogok jönni erre, ezt garantálom. Ha kell, más életeket is kockáztatok miatta. Megrázta víztől áztatott fürtjeit és tovább mormolta a mondókát.

***

Yongguk és Eunin épp a vacsorára kért csípős kimchi levest, húsos derelyét és bibimbapot fogyasztotta el a személyzet többi tagja között a fő étterem melletti ebédlőben, mikor eszmecseréjüket váratlanul egy nyikorgó szék szakította félbe. Egy tépett frizurájú, középkorú nő foglalt helyet tálcájával Yongguk és Eunin mellett. Bohóchoz illő vigyora rögvest irritálta a két fiatalt, a nő nem várt társaságáról nem is beszélve.

- Agashi, miért vágsz ilyen fanyar képet? Csak nem citromhéj került a kimchibe? – kérdezte Eunint vékony hangon. A lány csak nézte őt, de nem válaszolt semmit. – Remélem nem, különben visszavitetem valakivel a sajátomat, mielőtt belekóstolnék. Apropó, nem illene bemutatnod engem ennek a fiatalembernek? – bökött Yongguk felé, akit úgy felmért sötétkékkel kihúzott szemeivel, akár a vásárban egy lovat.

- Sang Chunsoo, Bang Yongguk – adta meg magát Eunin, a vele szemben ülő srácnak világossá vált a helyzet.

- Ó, vagy úgy! Örvendek a szerencsének, új gondnokúr – köszörülte meg Chunsoo a torkát, Eunin körbeforgatta a szemét. – Üdvözlöm a Grand Yongban. Remélem remekül fog telni az itt töltött ideje.

- Én annál is jobban remélem – viszonozta Yongguk pókerarccal a kipingált nő köszöntését. Eunin kis híján elröhögte magát, ám jókedve hamar tovaszállt.

- Ó, micsoda mély hangtónus! Ritkán találkozom olyan fiatalemberrel, akinek ennyire karakán hangja van! Igazán kedvemre való... Hány éves vagy? 

- Ha nem haragudtok, most távozom. Elment az étvágyam – szakította félbe a nőt Eunin undorral az arcán és felállt az asztaltól.

Yongguk segítségkérően nézett rá, de a lány már fel is kapta tálcáját és hátat fordítva elbattyogott. Yongguknak a legkevésbé sem volt fekvése kettesben maradni az idősebbik recepcióssal, ezért mihamarabb kitalált egy ürügyet a távozáshoz. Chunsoo erőltetett mosollyal tudomásul vette, és mikor Yongguk már olajra lépett, sértődötten kezdte kavargatni levesét.

Yongguk a tálcája leadása után bekukkantott a vendégek éttermébe, de a sok ember között sehol sem látta az ismerős, szürke hajkoronát. Talán Zelo nem szokott a vendégek között enni. De miért érdekel ez engem? Egyből tisztázta magában, hogy a mai nap „élményeit” nem a magas fiúval kéne kibeszélnie, de azért reménykedett, hátha össze tud barátkozni vele, ha már úgyis hasonló korúak. 
Zelo reggel a recepción megosztotta vele, hogy egy ideje a szállodában él, szóval ismerheti a személyzetet, így Chunsoo-t és Shiwoo-t is. Lenne közös témájuk, sőt Zelo nagyon szimpatikus volt neki első látásra, de valamiért eddig távolságtartó volt vele. De ha ez igaz, a parkos incidens után nem kereste volna őt, nem törődött volna azzal, Yongguk hol van. Elképzelhető, hogy Zelóra is hatással van mindaz, amit Eunin elmesélt? Ha neki is van olyan sztorija, ami hasznomra lehet, sürgősen meg kell tudnom tőle, de Shiwoo-val is beszélnem kéne. Latolgatása közben elindult a recepció felé, ahol Eunin már egy szemüveges, alacsony úrral váltott néhány szót. Mire a lányhoz ért, a férfi már továbbállt.

- Ki volt ez?

- Dr. Wang, Choi igazgató úr ismerőse, ma érkezett. Patológusnak mutatkozott be, de én az ő helyében ezt nem reklámoznám... – húzta el Eunin a száját.

- Boncmester? Choi úrnak ilyen ismerősei is vannak?

- Befolyásos ember, tág az ismeretségi köre. Valószínűleg Dr. Wang sem a középosztályban mozog.

- Meg sem lep, hogy idejött. Amilyen itteni alakokról eddig meséltél, egy patológus fogja a legkevésbé zavarni az állóvizeket.

- Sosem lehet tudni – pislantott rá Eunin sokat sejtetően. – Majd még beszélünk erről, de most mennem kell, Chunsoo mindjárt jön. Szerintem jobb, ha te is nyugovóra térsz, különben hajnalig fog neked csacsogni.

- Kösz, de nem hiszem, hogy hamar el fogok aludni abban az ágyban, ahol... – Nem tudta befejezni a mondatot, Eunin együtt érzően megveregette a vállát.

- Ne aggódj, ha valami probléma van, én a másik szobában leszek, eggyel a tiéd mellett. Jó éjt! – libbent el Eunin kecsesen, sziluettje tovatűnt a sarkon túl.

Yongguk hangosan kifújta a levegőt, majd meglátta a kis termetű Chunsoo-t felbukkanni a bejárattal szembeni folyosón. Az az ötlet pattant ki a fejéből, hogy ideje megkeresnie Shiwoo-t, így megkímélheti magát az idősebbik recepciós társaságától. Szinte Chunsoo orra előtt húzta el a csíkot a wellnes szintre vezető lépcső irányába, de az ebédlőből kijövő vendégek miatt nem vette őt észre.

A csiga alakú lépcső festői, kék fényű lámpákkal volt megvilágítva, a mélységből előbukkanó fali csempék és festett motívumok kísérteties kontrasztban pompáztak. Ahogy Yongguk haladt lefelé, a kék világítás egyre hangsúlyosabb és intenzívebb lett, a medencékhez leérve úgy érezte, mintha beledobták volna a tenger habjaiba. A wellness részleg kongott az ürességtől, de ami még meglepetést okozott, hogy egy munkatársa sem tartózkodott lent rajta kívül, egyedül volt. Fürgén Shiwoo helyiségébe sietett, de mikor kopogására nem kapott választ és benyitott a szobába, senkit nem talált bent. Úgy álltak a tárgyak, mint órákkal korábban, sőt a kávéscsésze még mindig félig tele volt és az elhajított újság is ugyanott hevert a földön. Valami nagyon nem stimmel. Yongguk kiszaladt, egy takarítónő pont akkor totyogott le a lépcsőn.

- Elnézést, nem látta valahol Kwon urat?

- Nem, vacsoránál sem láttam – vonta meg a nő a vállát és máris továbbállt.

A fiatal gondnokot arcon csapta a felismerés, hogy Shiwoo tényleg nem mutatkozott akkor, mikor az összes alkalmazott vacsorázott. Rossz előérzete támadt ezzel kapcsolatban és imádkozott, nehogy az ismeretlen ember vagy lény keze legyen benne a dologban.

Percekkel később már másoknál érdeklődött Shiwoo felől. Egyöntetűen mindig ugyanazt a választ kapta, ettől pedig kezdett kétségbeesni. De későre járt már, ezért nem akart Eunin ajtaján bekopogni, főleg nem Shiwoo miatt. Ahhoz el is kellett volna mesélnie a lánynak, miért annyira életbevágó megtalálnia a férfit.

Yongguk egy idő után kezdte feladni, ám eszébe jutott, hogy az emeleteken még nem kereste a medencést. Nem törődve Shiwoo korábbi tanácsával, célba vette az első emeletet, ami még javában elevennek bizonyult. Ismerős arcok mindenfele, azonban a keresett személy sehol. Így járt a második emelettel is, amit a hírhedt harmadik követett. Eunin tájékoztatta már, hogy a harmadik emelet a tanyája a büntetett előéletű vagy gyanús szerzeteknek. A környezet is megviseltebb volt, a takarítók érthető oknál fogva nem annyira törődtek vele. Nem volt meglepő, hogy Yongguk itt sem járt szerencsével. Egy-két nagydarab vendég követte minden lépését, ám ez semmi sem volt ahhoz képest, amiben a negyedik emeletre érkezésekor átélt.

Még szinte meg se torpant, de már elkerekedett szemekkel konstatálta a villogó lámpákat. Bizonytalanul megtett előre néhány lépést. Körbenézett, egy lélek nem volt sehol, mégis úgy érezte, mintha figyelte volna valaki. Újabb pár métert tudott maga mögött, aztán megint lecövekelt a lába. Fülét egy bizarr hang csapta meg, aminek okát és irányát nem tudta beazonosítani. Olyan elfúló és tompa volt, mintha valamelyik falból jött volna. Yongguk képzeletben megcsóválta a fejét, képtelenségnek tűnt, hogy egy ember közlekedjen a szilárd falak között. De aztán csörömpölés és eltört üveg hangjától futott rajta végig a libabőr. Remegő gyomorral az üveg hangja után indult, mire nem messze tőle egy kép magától esett le a falról. Az első éjszaka...

***

Másnap reggel Yongguk nagyot ásítva ült fel az ágyában. Pislogott párat, majd összehúzott szemöldökkel átpásztázta hálószobáját. Az ággyal szemben íróasztal és polcok sorakoztak, balra tőlük a ruhásszekrény, ami előtt a még ki nem rámolt sporttáska gubbasztott. A fekete hajú fiú leányos zavarában azt se tudta hirtelen, hogy került a szobába, ezért próbált visszaemlékezni utolsó esti emlékeire. 
Összetört kép, földöntúli dübörgés a falakból, láthatatlan szempár... Nem volt tiszta számára, hogyan, de Yongguk ezek után lesietett a néptelen emeleteken és felhagyott Shiwoo keresésével, a következő emlékképe pedig az volt, hogy a gondnoki fürdőszobában találta magát és rémült arccal meredt saját tükörképére. Belegondolni is ijesztő volt számára, mi történhetett volna, ha a negyedik emeleten marad. Találkozott volna az anomáliával, ehhez nem fért kétség.
Yongguk összekulcsolt kezeire támasztotta fejét, miközben felvázolta eddigi tapasztalatait. A saját szemeivel látta, mégsem akarta elhinni, hogy a semmi hatására esett le a kép, nem beszélve az azonosíthatatlan trappolásról. Tényleg nem ember ölte meg a nagybátyját? Nem, nem lehetett szellem. Ha létezne is, fizikailag képtelen lenne ölni és nem is lenne rá oka. Egy halottnak nincs joga beleszólni az élők életébe. De ha mégis emberről van szó, akkor eddig miért nem bukott le? Viszont az ember kiléte nem függ össze a maguktól mozgó tárgyakkal és a falból érkező járkálás zajával! Az egész totál ellentmondás!
Öt perc múlva már megmosakodva és felöltözve lépett ki a recepcióra, ám nem várt látványokkal kellett szembesülnie. Több tucat vendég tartózkodott a hallban és a lépcsőkön ácsorogva, többen jöttek-mentek, de mindennek nem lehetett látni a centrumát. Yongguk nem tudta hova tenni a nagy zsibongást, így a szintén ledermedt Euninhez lépett, aki jól láthatóan még a tennivalóit is félbehagyta amiatt, amiről ő lemaradt.

- Jó reggelt! Nem láttad Kwon urat valamerre? Tegnap óta nem találom sehol - szegezte Euninnek a kérdést. Válaszul gépies fejcsóválást kapott. - És Zelo? Róla tudsz valamit? Valamelyikükkel muszáj beszélnem!
- Már csak Zelóval tudsz, ha egyáltalán sikerül megtalálnod őt ebben a forgatagban... 

- Hogy érted, hogy "már csak" vele?
- Kwon meghalt - szólt közbe Chunsoo, mire többen is a három ember felé fordultak. Yongguknak rögvest leesett, mi az oka a nagy figyelemnek.
- Micsoda?! - tette fel a legegyszerűbb kérdést, ami eszébe jutott. Felfogóképessége Chunsoo szavaitól felmondta a szolgálatot.

- Hát igen, a mentők szinte már hazajárnak! - csicseregte az egyik takarítónő, Son Jisook a kezében tartott partvisára támaszkodva, mellette a többiek helyeslően bólogattak. Az alkalmazottak csoportjához a legidősebb boy, a japán származású Haya Shima csatlakozott.

- Ez hihetetlen, kész vicc - dörmögte bajusza alatt, közben megvakarta kopasz fejét. - Ebben a hotelben úgy döglenek ki az emberek, mint a felhizlalt disznók. Ne tessék félreérteni, nagyon szívleltem Kwon seonsaengnimet, de ez a helyzet már tűrhetetlen.

- Kezdem úgy érezni magam, mint egy horrorfilm forgatásán - duruzsolta a szőke hajú masszőrnő, Min Ahwon. - Annyi a különbség, hogy itt élő díszletek vannak...

Yongguk legszívesebben leült volna egy nagy adag kávét iszogatva, annyira padlót fogott. Kérdezett volna, de nem jött ki egy hang sem a torkán. Negyed órával később, mikor a mentősök megjelentek a lépcsőn egy hordágyat cipelve, rajta egy letakart emberrel, Yonggukban az ütő is megállt. A tény, hogy azt az illetőt vitték kifelé az orra előtt, akivel órákkal korábban még párbeszédet folytatott, felfoghatatlan volt számára. A lény azzal az is végzett, aki segíthetett volna nekem. Ez azt jelenti, hogy az a valaki már ismer engem, pontosan tudja, ki vagyok. De mit akar tőlem? Velem is végezni fog?