XVII. rész

Vörösebb, mint a szállodakertben cseperedő rózsa, és édesebb, mint méz. Alig hallható cuppanó hang, mikor egy vércsepp a padlóra cseppent. A penge éle kísértetiesen csillant meg a szobába szűrődő fényben, ami aztán nagyot koppanva ért földet, mikor Zelo eleresztette azt. Jiu élettelen teste rongybabaként bukott előre, amit már csak a kötél tartott az oszlophoz, alatta a mocskos padlót vöröses-barnás foltok tarkították. A meggyötört, halott lány látványa hányingert keltő és elrettentő volt.

Zelo összeszedegette eszközeit az asztalról, mindent belepakolt a hátizsákjába, ellenőrizte, hogy nem hagyott semmilyen rá utaló nyomot, majd futva elhagyta a raktárt, magára hagyva a vérbefagyott holttestet. Zakatoló szívvel beszállt az elcsaklizott autóba és kitolatott a raktár melletti parkolóból. Már javában leszállt az est, a Holdat gomolyfelhők takarták el a kíváncsi szempárok elől, a kint uralkodó sötétség egyre nagyobb teret kapott.

- Kim suhanmoo geobugiwa durumi samcheongapja dongbangsak chikchikhapho sarisarisenta – motyogta Zelo a maszkja mögött. - Woriwori sephurika mudusella gurumi horikhein dambjorak seosengwone gojangi paduginun doltori.

Egészen a szállodáig vezető úton mormolta ezt a mondókát, hátha elűzheti fejéből az egyéb morbid gondolatokat és a hasogató fejfájását is. A stressztől szédelegni kezdett és nem érezte jól magát, hiába esett le nagy kő a szívéről a gyilkosság miatt. Valamilyen oknál fogva nem ugyanaz az Árny ölt fél órával korábban, mint aki eddig kísértett a Grand Yongban. Mintha Dracula emberi vér helyett állatit fogyasztott volna és emiatt nem lakott jól… Zelo még nem tudta lezártnak tekinteni az ügyet. Ha Jiút el is tüntette az útjából, ez még nem jelentette azt, hogy más nem fog beállni a helyére. Yongguk könnyűszerrel találhat más nőszemélyt, akivel elütheti a szabadidejét. A tébolyító féltékenység miatt Zelo arra is gondolt, hogy kétségbeesésében lánynak fog beöltözni, hátha úgy megkaparinthatja a gondnok érzéseit. Bár annak még kevésbé lenne jó vége, de határozottan célravezető eredményt hozna.

Különösebb feltűnés nélkül érkezett meg az alkalmazottak parkolójába. Hangosan kifújta a levegőt, leállította az autó motorját és a hátizsákját vállára kapva sompolygott be a hotel épületébe. Az élelmiszertároló-helyiségben elrejtett kijáraton bemászott, a járatban ráérősen közlekedve tette meg a szokásos útvonalat. Lakosztályába érkezvén besietett a titkos fallal elszigetelt dolgozószobájába, ahol ledobta a hátizsákot. Az összes kelléket lefertőtlenítette és eltette a helyére, ezután bevágtatott a fürdőszobába egy kiadós zuhanyért. Újabb emberi élet száradt a lelkén, amit még a zubogó víz sem tudott lemosni róla. Negyed órával később Zelo már az ágyában kuksolt és elmerengett az elmúlt néhány óra történésein. Ha Yongguk folytatja a randizgatást és továbbra is rideg velem, akkor teljesen elvesztem az önkontrollt. Magzatpózba gömbölyödve a másnapon tűnődött, majd álomba sírta magát.

Felkelés után újult erővel vágott neki a napnak, átlagon felüli céltudatossággal hagyta el az 517-et. Többször is megfogalmazta magában, hogyan tegye fel a kínos kérdést Euninnek, végül nem jutott semmire. Mire leért a földszintre, a sok bolyongó vendég között kiszúrta a nagyban társalgó Yonggukot és Kibumot, de Zelo próbált nem rájuk összpontosítani.

- Jó reggelt! – köszöntött a recepcióban álldogáló lánynak. – Azért jöttem, mert szeretnék kérdezni valamit…

- Jó reggelt! Mondjad nyugodtan – emelte rá tekintetét Eunin kíváncsian.

- Youngjae-ről lenne szó – kezdett bele Zelo dadogva. – Arra gondoltam, hogy bemutathatnál neki.

- Mi ez a nagy érdeklődés? – kuncogott Eunin.

- Csak szeretném végre megismerni. Szokatlan úgy hallgatni róla információkat, hogy még soha nem találkoztam vele. Olyan, mintha kibeszélnénk a háta mögött, és ez nekem szokatlan.

- Igazad van, de még semmi biztosat nem tudok mondani, amíg nem beszéltem vele telefonon. Gőzöm sincs, mikor érne rá, Busan nem egy szomszéd falu.

- Persze, teljesen megértem…- biggyesztette le Zelo a száját. – Ha sikerül elérned, szólj neki, hogy az elszállásolásával nem lenne gond, felajánlom neki a hálószobámat. Az én lakosztályom az egyik legnagyobb, kényelmesen elférnénk.

- Ez igazán kedves tőled – sütötte le szemeit Eunin és egy toll után nyúlt a pulton, ám mielőtt megszólalt volna, egy harmadik személy csatlakozott hozzájuk. Zelo nem volt hajlandó tudomást venni róla. – Mi a baj? – kérdezte a lány a gondnoktól.

- Jiu nem veszi fel a telefont és az üzeneteimre sem válaszol – mondta Yongguk aggodalmaskodva, Zelo ettől csúfondárosan kacagott magában. Ó, ha tudnád, miért nem ad életjelet magáról az a hitvány pózna…

- Azt hittem, a tegnapi találka rosszul sült el, eléggé morcos voltál – ráncolta Eunin a szemöldökeit.

- Nem, dehogyis, csak sétálás közben elgondolkodtam egy-két dolgon – magyarázta ki Yongguk és ekkor Zelóra nézett. A szöszi elkapta a tekintetét, és mintha Yongguk ott se lett volna, folytatta azt a témát, amibe belekezdett.

- A biztonság kedvéért meg tudod adni Youngjae számát? Ha neked nem lenne időd hívni őt, majd akkor én próbálkozom – mosolyodott el Zelo szerényen, nem foglalkozva Yongguk grimaszolásával.

- Mégis mit mondanál neki, ha felvenné? – nevetett Eunin, közben megcsóválta a fejét.

- Emiatt ne aggódj, jó a beszélőkém – kacsintott rá Zelo és telefonját a lány elé csúsztatta.

- Ha szabad megkérdeznem, ki az a Youngjae? – krákogott közbe Yongguk, mert eléggé frusztrálta, hogy fogalma sem volt arról, mi történik körülötte. Az pedig egyenesen zavarta, hogy Zelo úgy viselkedett, mint egy félénk kislány, aki a titkos szerelméről csacsogott.

- Az öcsém – válaszolta Eunin, miközben elmentette az említett fiú számát Zelo mobiljába. – Meséltem már róla neked is.

- Ja, ő lakik most abban a kikötővárosban? – világosodott meg egy csapásra Yongguk, de valami máris piszkálni kezdte a csőrét a szöszivel kapcsolatban.

- Igen, és szeretnénk, ha meglátogatna minket – vette át a szót Zelo, kihangsúlyozva az utolsó mondatelemet.

Yongguk összehúzta szemeit, túl gyanúsnak vélte a szőke srácot, de Eunin jelenlétében inkább nem merte megkérdezni, mégis miben sántikált. Zelo megköszönte a lány segítségét és angolosan távozott deszkáját hóna alá kapva. Yongguk erős késztetést érzett, hogy utánamenjen, ám munkaideje nem adott erre lehetőséget, így kénytelen volt visszatérni Kibumhoz.

***

Zelónak olyan jókedve támadt, hogy képes lett volna egyenként megszámolni a tűleveleket egy fenyőfán vagy megszámozni az összes fűszálat az egész parkban. Ugyan meglepett volt, amiért viszonylag kevés ember járkált a burjánzó közterületen, de nem tulajdonított nagy jelentőséget neki, önfeledten rótta a köröket a deszkájával.

Szinte a szájában érezte a győzelem édes ízét, amit Yongguk felett aratott. Elege volt már, hogy egyikőjük sem lép semmit se a jó, se a rossz irányba, így jobbnak látta, ha közömbössé vált viszonyuk a tettlegességig fajul. Zelo nem volt hülye, tisztában volt azzal, hogy Yongguk utáni sóvárgása sehova nem vezet, ha nem kap egyértelmű elfogadást vagy elutasítást, ezért jutott arra a döntésre, hogy mielőbb ki kell pusztítania komoly érzelmei nagyobb részét és másra fordítani. Zelo választása Youngjae-ra esett, ő tűnt a legmegfelelőbb személynek az ismerősei közül. Eunin egészen csinos hölgy volt, ebből kifolyólag Zelo nem tudta elképzelni, hogy az ikertestvére nem helyes fiú. 

Ugyanakkor még nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy felhívja vagy üzenetet írjon neki. Túlságosan el volt havazva az előző nap miatt, amin még a deszkázás sem segített, csupán könnyített a helyzetén. Az meg újabb fejtörést okozott neki, hogyha sikerül meginvitálnia Youngjae-t, akkor mihez kezdjen. Egyszerűen barátkozzon össze vele úgy, hogy „átszeressen” belé, vagy még tegye is vele féltékennyé Yonggukot? Eunin öccseként nem érdemelte volna meg, ha Zelo kihasználja, ezért az utóbbi lehetőséget B-tervnek raktározta el.

Komótosan totyogott vissza az otthonának tekintett szállodába. Szeptember óta a Grand Yong fedele alatt tért nyugovóra nap, mint nap, így már több volt neki, mint egy átmeneti menedékhely. Amióta elhagyta önszántából a családi házat, nem is tudott másképp viszonyulni a kiszámíthatatlan helyre – amit ő tett azzá, amilyen. A hotel egészen addig számított közönségesnek és hétköznapinak, amíg Zelo át nem lépte a küszöbét. Életet lehelt belé, felpörgette a forgalmat, de milyen áron? Embereket kellett ahhoz a túlvilágra küldenie, hogy megkönnyítse nagybátyja dolgát és a sajátját is.

Zelót mindig is nyugodt, csendes gyereknek állították be, aki azt tette, amit a rangilag felette állók parancsoltak neki. Sosem szegett szabályokat, sosem ellenkezett, talán ezért döbbent le mindenki, mikor minden előzmény nélkül kirepült a családi fészekből. Azzal érvelt, hogy világot akar látni, nyelveket tanulni, egyre több embert megismerni, aminek az az első lépcsőfoka, ha a szállodába költözik. Ám ebben a térségben az ilyen szabad szellemű, hamar önállósodó fiatalokat nem nézték jó szemmel, Zelónak hamar híre ment. A szülei és a bátyja, Junseo, valamint a korábbi barátai megszakították vele a kapcsolatot, mert azt hitték, valami rossz hatással lett rá, pedig ilyenről szó sem volt. Csupán kiállt a rejtett vágyaiért, ezért ítélték el. Az iskolát emiatt ősszel már másik helyen kellett elkezdenie, újabb haveri kört toborzott magának, bár messze nem olyan őszinte barátságokból állót, mint régebben. Az új srácokkal csak bandázni és vandálkodni tudott, továbbá az idősebbek iránti tisztelete rivalizálássá változott. Nem érdekelte már a kor, a pozíció, mindenkit egy kalap alá vett, akár szembeszállt más csoportokkal is. Ekkor ragadt rá a Zelo név, ami annyira megtetszett neki, hogy egy idő után csak így volt hajlandó hívatni magát. E becenév mögé rejtőzött, nehogy kiismerjék igazi személyiségét, Junhong megszűnt létezni. Megszületett az öntörvényű, egyedi fiú, mellette az alteregója, Árny is.
Pokoli, ha az emberen több személyiség osztozkodik egyszerre. Zelo nem volt biztos abban, hogy az ő esetében kettő vagy három énről van-e szó, egy dolog viszont világos lett számára, a gyakori fejfájásokat és emlékezetkieséseket a különböző énjei idézték elő. Többek között Árny dominanciája miatt sokszor annyira bekattant, hogy magán kívüli állapotban csinált olyanokat, amiket mások a szállodában természetfelettinek hittek, rosszabb esetben ő maga sem emlékezett rájuk. Zelo tartott attól, hogy Yongguk miatt előbb-utóbb Árny egyre borzasztóbb tetteket fog végrehajtani, amiket aztán nem lehet hazugságokkal eltusolni.

Összeráncolt homlokkal nyugtázta a Grand Yong előtt parkoló rendőrautókat és egyenruhás alakokat. Szíve a torkában dobogott egészen addig, amíg be nem tette a lábát az épületegyüttesbe, befelé menet néhány zsaru alaposan felmérte őt, még a gördeszkáját is kinézték a kezéből. Igazán remélte, hogy nem került hiba a gépezetébe és nem őt keresik odabent…

- Mi folyik itt? – tudakolta Zelo idegesen a legközelebbi ismerősétől, történetesen Chunsoo ácsorgott a recepciós pult mögött.

- Elviszik kihallgatni egy-két munkatársamat – közölte a középkorú nő csevegő hangon, mintha éppen egy kabarét nézett volna. – Tegnap megöltek valakit a közelben és egy munkás fickó szerint a tettes valószínűleg közülünk való.

- Szóval a szokásos – fújta ki a levegőt Zelo, a legkevésbé sem akart kétesen reagálni az elhangzottakra. – Eunin merre van?

- Arra, a többiekkel – mutatott Chunsoo az alkalmazottak részlegének irányába. Zelo sejtette, hogy Yongguk szintén arra lehet, rögvest kihasználta az alkalmat, hogy felfelé szabad a terep.

Kivételesen nem tett rosszindulatú megjegyzést Kibumra, mikor összefutottak az egyik folyosón. Az új gondnok meg is lepődött, hogy Zelónak sikerült lakatot tennie a szájára és nem eredt meg a nyelve, mint egy pletykás öregasszonynak. Talán mégis van esély arra, hogy jól kijöjjenek egymással? A szöszi nagyokat sóhajtva vetette le magát a krémszínű kanapéra és bekapcsolta tévéjét a lakosztályba érkezésekor. Nem volt szokása délutánonként műsorokat böngészni, de valami azt súgta, hogy ezúttal rugaszkodjon el a hagyományoktól. Hamar fény derült arra, miszerint minden okkal történik…

- Újabb gyilkosság Mokpóban – közölte a hírt a savanyú képű bemondónő sablonosan. – Egy húsz év körüli fiatal lányt megkínoztak és gyomron szúrtak egy raktárépületben. A bűncselekményre tegnap este került sor, a halott lány hozzátartozói csak ma reggel tettek bejelentést a lány eltűnéséről. Egy közelben dolgozó szemtanú leírást adott arról a gépkocsiról, amit látott a raktár területéről távozni a gyilkosság órájában. A jellemzés és a rendszám tökéletesen megfelelt egy helyi szálloda egyik dolgozójának járművével, így a rendőrség rögtön nyomozást indított el az illetékes dolgozóval kapcsolatban. Azonban a vallatás során és a munkatársak elmondása alapján a férfi a bűncselekmény elkövetésekor végig a szállodában tartózkodott. Elképzelhető, hogy ismét a hírhedt vámpír csapott le, és megtévesztés céljából másra akarta terelni a gyanút?

Zelo ismét nagyot alkotott, ehhez nem fért kétség. Ezzel máris indokolt volt a sok fakabát jelenléte a szállodában és a környéken. Valószínűleg Wonshik úgyis szervezkedni fog a háttérben, így nagyobb felhajtást nem fog kapni az ügy. Olyan „megoldatlan” bűntény lesz ebből, mint az összes eddigiből, én pedig kényelmesen hátradőlhetek.

***

Zelónak kezdve támadt meglátogatni a nagybátyját, hátha tud szolgálni valamilyen pikáns információval, hat óra tájékában viszont kopogtatásra lett figyelmes. Sejtette, ki várhatja odakint, ezért kihúzta magát, megigazította a frizuráját és délcegen nyitott ajtót.

- Mit parancsolsz? – vigyorodott el Zelo, mire Yongguk alaposan felmérte őt.

- Bemehetnék egy percre? – kérdezte semleges arccal. A szöszi kitárta előtte az ajtót, majd becsukta a gondnok mögött. – Gondolom, hallottál az itteni felfordulásról.

- Láttam is – egészítette ki komolyabb hangvételben a magas fiú. Bizakodott benne, hogy viselkedése nem lesz szembetűnő.

- És arról tudsz, kit öltek meg? – tette keresztbe karjait Yongguk, Zelo megjátszott tudatlansággal megvonta a vállait. – Nos, már tudom, miért nem értem el Jiút…

- Sajnálom – préselte ki a szöszi érzelemmentesen, nem bírt együttérzést belevinni a hangjába.

- Nem úgy tűnik – vált szigorúvá Yongguk tekintete. – Különös, hogy az a lány halt meg, akivel tegnap találkoztam, nem gondolod?

- Ezzel mire akarsz célozni? – lepődött meg Zelo őszintén.

- Még én sem tudom – sóhajtotta elszontyolodva, szemeit nem vette le a barátjáról. – Idegesít a tudat, mennyire ki voltál akadva, amiért Jiúval találkoztam, erre pont ő…

- Még szép, hogy ki voltam akadva, hiszen beletartozott abba a csoportba, akik miatt rosszul lettél, és ha én nem lettem volna, te már alulról szagolnád az ibolyát!

- Az lehet, de ettől még nem érdemelte meg a halált!

- Miért, te megérdemelted volna? – emelte meg hangját Zelo. – Átlépte volna ő is a hulládat!

- Na, tessék! Ha láthatnád magad kívülről, mennyire idegből beszélsz róla…

- Most te gyanúsítgatsz engem?! Erre megy ki a játék? – tárta szét a karjait a szöszi felháborodottan. - Jó, akkor rángass el a rendőrségre és tegyél vallomást ellenem!

- Normális vagy? Jól tudod, hogy ilyet soha nem tennék veled! – csattant fel Yongguk.

- Akkor mit keresel még mindig itt, ha nem ezért jöttél?

- Mert szeretnék meggyőződni arról, hogy nem pusztán a véletlen műve, ami Jiúval történt – mentegetőzött tovább a gondnok.

- Értem – nevetett fel Zelo kínosan. – Tudod, utólag bánom, amiért megmentettelek! Ott kellett volna hagynom téged a földön, előbb-utóbb úgyis megtalált volna valaki!

Mondandóját minden eddiginél feszültebb csend követte, Yongguk tátott szájjal és elkerekedett szemekkel bámulta a vele szemben állót. Úgy érezte, mintha Zelo jól arcon vágta volna egy szenes lapáttal. Annyi vegyes érzelem szabadult fel benne, hogy hirtelen azt is elfelejtette, mi a neve. Kevés dolog fogható ahhoz, mikor az ember annyira ledöbben, hogy előszeretettel menne neki a falnak, utána pedig lefejelne egy zongorát. Yongguk ezeket tette volna a pillanat hevében.

- Nem hiszem el, hogy ezt komolyan gondolod - hebegett, miután nagy nehezen sikerült visszaszereznie a hangját, ami a mondat végén elcsuklott.

Alkalmatlan volt arra, hogy épkézláb szavakat kaparjon össze. Nem akarta, hogy a beszélgetés rosszul süljön el, de Zelo elszólása minden képzeletét felülmúlta. Annak ellenére, hogy napok óta vágni lehetett kettejük között a feszültséget, Yongguk nem tekintette megromlott barátságnak a viszonyukat, mindössze alkalmi mélypontnak, amin majd könnyen átlendülhetnek. Ám ezek után megkérdőjelezte magában, hogy helyes-e az elmélete, mert Zelo olyan ponton okozott neki fájdalmat, amire egyáltalán nem volt felkészülve.

A meglepetésszerű megrázkódtatás következtében Yongguk szó nélkül faképnél hagyta volt barátját és hangosan bevágta maga mögött az ajtót. Ezennel eljött az a pont, mikor a legkeményebb anyag is meghasadt és darabjaira hullott, a bensőjét szimbolizáló gyémánton hosszú hasadás futott végig fülsértő recsegések kíséretében. A növekvő repedésekbe mérgező, zöld folyadék szivárgott, ami a tömör drágakövet füstölögve marni kezdte. Mire Yongguk átverekedte magát az embertömegen és eljutott a szobájáig, a benne lakozó briliáns értéktelen grafittá alakult át.

Nem tudta elképzelni Zelóról, hogy embert öljön, de ha nem ő végzett Jiúval, Yonggukkal képzeletben mindenképp. Azért fájt neki ennyire ez az egész, mert ő mindig komolyan vette a barátságot, ráadásul a horrorisztikus munkahelyén már senkire nem számíthatott. Se Euninre, se Kibumra nem tudott úgy támaszkodni, mint korábban Zelóra. Volt a fiúban valami, amire szüksége volt, ezt más nem pótolhatta. Lehet, hogy csak meglepően toleráns volt vele egy ideig és ez váltotta ki a ragaszkodást, mindenesetre Yongguk igényt tartott rá, egészen mostanáig.

Kevés dolog volt, ami igazán kiakasztotta, ám percekkel ezelőtt főnöke unokaöccsének sikerült teljesen kiborítania. Úgy érezte, mindenki ellene fordult, az élete csak hazugságokra épült. Hajába túrva zárkózott be a fürdőbe, a fal mentén lecsúszott a földre. Túl sok volt neki mindaz, ami jelenleg bombázta őt, Zelo miatt nemhogy az utolsó csepp került a képzeletbeli pohárba, de még túl is csordult. A valóságban ennek Yongguk már jelét adta, egy soványka könnycsepp csörgedezett le arcán.

Ez idő alatt az ötödik emeleten korántsem volt egyszerűbb a helyzet. Zelo percek óta átkozta magát, beleértve a szörnyeteg énjét is. Árny beszélt belőle, mikor érzéketlenül Yongguk becsületébe gázolt. Hirtelen felindulásból majdnem az összes könyvet lelökte a hosszú könyvespolcokról, nagyokat csattanva értek földet gyűrött lapokkal vagy a padlón csúsztak végig. A nappaliba levezető lépcső korlátjába belerúgott, a mellette álló kör alakú asztalkáról felvette a rózsákkal teletűzdelt vázát és a földhöz vágta, a virágok szirmaikat elhullajtva hevertek szanaszét. Zelo fejében nagyot kongott egy harang a deja vu érzéstől, mivel ezt a jelenetet más formában már átélte egyszer.

Szédelegve támolygott el a legközelebbi kanapéig, ahol aztán magába roskadt. Hangosan sírt fel, mikor ráeszmélt az igazságra, hogy egy-két kivételével az összes eddigi rémálma beteljesült, kettő kifejezetten kiemelkedő volt. A vérpatakos, ami egyértelműen a szombati csókot és a következményeit szimbolizálta… Aztán a próbababákkal teli pincés, aminek a vége az imént következett be… Az apró momentumok is jelképekként szolgáltak az álmokban, így Zelo bele se mert gondolni, hogy néhányuk mit üzenhet. Végleg elvesztettem őt? Ez a büntetésem azért a sok ártatlan emberi életért, amit kioltottam? Nem, ez nem történhet meg, ennél még a visszautasítás is elviselhetőbb lenne. 
Fél órás nyűglődést követően Zelo nem látott jobb megoldást annál, minthogy férfihoz méltóan be kell vallania az érzéseit. Arcmosás után sebesen elhagyta a feldúlt lakrészét, ám ahogy a folyosóra ért, összehúzott szemöldökkel nyugtázta a látottakat. Egy vörös hajú nő, Park Youngsu hangosan konzultált két mellette álló férfivel, akik közül az egyik Wonshik volt. Megálltak Wonshik lakosztálya előtt, a nő hevesen gesztikulálva búcsút intett a férfiaknak, akik ezt követően tovatűntek a hangszigetelt ajtó mögött. Zelo nagy dilemmával nézett szembe: előbb színt vallani Yongguknak vagy kideríteni, mi folyik a nagybátyjánál? Az utóbbi mellett döntött, közelebb volt hozzá annak a megoldása. Elővette a szükséges belépőkártyát, végighúzta a leolvasón és követte a felnőtteket.

Alig tett pár lépést, de már rá irányult a figyelem. Wonshik még le se ült az íróasztala mögé, mikor ránézett, ám mégis Zelo lepődött meg a leginkább, ahogy meglátta az őszes hajú Lee Donggyunt. Rövid meghajlás után kíváncsian pásztázta a megilletődött fiatalt, aki az utolsó találkozásuk óta jócskán megnőtt, kis híján meg se ismerte Zelót.

- Hogy megy a sorod, Junhong? – érdeklődött szelídnek tűnő ábrázattal, miközben helyet foglalt a dohányzóasztal mögött.

- Miért van itt? – kérdezett vissza a fiú Wonshikra nézve, ám tőle nem kapott visszajelzést.

- Csak érdekel, hogy haladtok a munkával – vigyorgott még mindig Donggyun, Zelóban hamar felment a pumpa. Ha a férfi megjelent a szállodában, az sosem jelentett jót rá nézve.

- Minden a legnagyobb rendben, ha erre kíváncsi – válaszolt határozottan, háta mögött összekulcsolta kezeit.

- Meghiszem azt, drága Junhong – bólintott Donggyun, letette a kezében tartott dossziét a dohányzóasztalra. – De annyira nem vagyok biztos benne.

- Mire céloz? – húzta össze kontaktlencsés szemeit Zelo.

- Azzal a sajnálatos helyzettel állunk szemben, hogy a forgatókönyvíróm elakadt. Gondolom sejted, hogy ez mit jelent.

- Nem – vágta rá Zelo azonnal, ritkán mutatta magát ennyire karizmatikusnak.

- Tudsz valami olyannal szolgálni, amivel tudná esetleg folytatni? – vonta fel a szemöldökét Donggyun, mire a szöszinek világossá vált a szituáció. Tartott egy kis hatásszünetet, mielőtt újból megszólalt volna.

- Maga nem látta ma a híradót? Tegnap egy Samhakdóhoz közeli raktárban megkínoztak és megöltek egy fiatal lányt – közölte közömbösen, mintha azt ecsetelte volna, mit evett reggelire. Wonshik álla szinte az alvilágot súrolta.

- Ó, vagy úgy - emelte fel hangját Donggyun, ahogy leesett neki a tantusz, majd váratlanul elnevette magát. – Az igazat megvallva csak egy internetes portálon olvastam a szomorú hírt. Nos, csakugyan a vámpírunk csapott le… Ahhoz a lányhoz milyen szálak fűztek téged?

- A múltkori buli egyik szervezőjének volt a barátnője.

– Érdekes, ebből ki lehetne hozni valamilyen mellékszálat. Ez esetben intézkedem – nyitotta ki a dossziét és a sok lap közül egyre hosszú sorokat írt. Wonshik és Zelo némán figyelték a tevékenységét. - Mondd csak, a gondnokkal hogy állsz? Mert, ahogy láttam, még mindig kicsattan az egészségtől.

- Nem nyúlok hozzá, őt békén hagyom – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

- Tessék? – kerekedtek el annyira Donggyun szemei, hogy barna golflabdának lehetett volna hinni őket.

- Yonggukot nem fogom megölni, ezt már hetekkel ezelőtt kijelentettem.

- Én viszont nem tudtam róla! – emelte meg Donggyun a hangját és Wonshikra nézett. – És miért nem végzel vele a megbeszéltek ellenére?

- Mert a barátom lett! – kelt Zelo a gondnok védelmére. Összeszorult a gyomra, hiszen már nem igazán lehetett őket barátoknak nevezni, de a férfiaknak erről nem kellett tudniuk, Yongguk biztonsága volt a cél. - Nem fogom kinyírni, még egyszer mondom!

- Ugye tudod, hogy ezzel megszeged a szerződést? – dörmögte fenyegető hangon az őszes hajú fickó és meglengette a dossziéját.

- Nem érdekel különösképpen – vonta meg Zelo a vállait. Ha Wonshik ölni tudott volna a nézésével, unokaöccse már nem élne.

- Bang a kulcsa az egésznek, róla szól a főszál! Ha nem végzel vele, oda a fényűző élet és a szerződést széttépem… Nagy adósság marad akkor a nyakadban, Wonshik barátom! – röhögött Donggyun kísértetiesen, az igazgató hátán felállt a szőr. – Választhatsz, Junhong. Vagy megölöd a gondnokot és a mai beszélgetést úgy veszem, mintha meg se történt volna, vagy olyannal rukkolsz elő, amivel lehet folytatni a forgatókönyvet. Rajtad áll, a döntés a te kezedben van.

Zelo agyát ekkor egy bonyolult gépezethez lehetett hasonlítani. Csikorgó fogaskerekek, csattogó, forrósodó fémek, motorszerű szerkezetek, mindez fénysebességgel. A szöszi az egyik legnagyobb erényének tartotta, hogy könnyen tudott rögtönözni, improvizálását bármikor megcsillogtathatta gyors észjárásának köszönhetően. Ezúttal is sort keríthetett erre.

- Van egy másik opció is – vágott bele új ötletének tárgyalásába. - Tudok ajánlani egy embert, akit ha megismerek, a mi oldalunkra állíthatnánk.

- Igazán? Ki lenne az a szerencsés? – nézett össze Donggyun és Wonshik sokatmondóan.

- Az egyik recepciósunk, Eunin öccse, Yoo Youngjae.

- Mire alapozod azt, hogy hasznunkra válhat? – kérdezte Wonshik. Szokatlannak vélte, hogy az ártatlan recepciósának a testvére lehet olyan elvetemült, mint az ő drágalátos unokaöccse.

- Eunin kisasszony sokat mesélt róla. Ha minden igaz, a srác hasonló karakter lehet, mint én. Szóval, ha velem a jövőben nem mennétek sokra, őt a helyemre lehetne állítani. Árny kivesz egy kis szabadságot, Mumus pedig leváltja…

- Micsoda gondolat! – örvendezett Donggyun hátradőlve a kanapén. - Merész, de tetszik, különösen a fiú álneve, amit máris kitaláltál neki. Ám mielőtt elbíznánk magunkat, előbb érdemes lenne Youngjae-t ide invitálni. Ha mégsem produkálná a hozzá fűzött reményeket, mást kell kitalálnod, fiacskám.

- Van még egy ötletem – jelzett ujjával Zelo és további figyelmet követelt magának. - Tény, hogy a szállodában elég sok a rejtélyes vagy büntetett előéletű alak. Név szerint Kim Taenam az, akivel tudnék üzletelni, ha vészhelyzet esetén be kéne szervezni valakit, sok söpredéket ismer, rajta keresztül tudnánk szerezni egy jóembert. Higgye el, a forgatókönyvíró akkor majd a fejét fogja fogni a sok mellékszáltól és ihletforrástól.

- Kitűnő, Junhong! – nevetett fel Donggyun. Felállt és megveregette Zelo vállait. – Wonshik barátom, meg tudnál tisztelni minket egy pohárka sojúval? Igazán jól jönne egy erős ital ennyi hír mellé.

Wonshik kifújta a hosszú ideje bent tartott levegőt és megkönnyebbülve kezdett kotorászni a bárpultjánál. Zelo hat mázsával érezte könnyebbnek magát, amiért sikerült élve megúsznia a beszélgetést. A nehezén már túl vagyok, már csak Yonggukkal kell túlesnem a tortúrán. Sosem vallott még szerelmet senkinek, főleg nem fiúnak – előző két barátnője jóformán az ölébe pottyant -, de abban biztos volt, hogy nem egy sétagalopp és rajta csak a szeszes ital általi bátorítás segíthet. Szíve máris a torkában dobogott, gyomrában a pillangók úgy verdestek, akár a szombati csók közben. Istenem, add, hogy ne ájuljak el Gukkie előtt, mert akkor most helyben megírom a végrendeletemet…

Miközben helyet foglalt a dohányzóasztal körül Donggyunnal, nagybátyja készségesen pakolta ki a három poharat, a sojút és Zelo számára a sansachunt. A szöszi a két férfit megelőzve gurította magába a nedűt. Újabb adag után sóvárgott, azonban nem akarta elveszteni józan eszét, nehogy még jobban vágja maga alatt a fát. Elég lesz akkor meghúznom az egész üveget, ha már visszajöttem. Bár tartok attól, hogy Yongguk annyira szétver, hogy erre már nem lesz lehetőségem. Miután meggyőzte Donggyunt és Wonshikot, hogy hamarosan felveszi a kapcsolatot Youngjae-vel, gazellákat megszégyenítő mozgással távozott a helyiségből. A folyosón tiszta volt a levegő, így vett néhány mély lélegzetet és elindult a végzete felé.

Önként feláldozni magát a Fekete Lyuk tömegvonzásának – Zelo erre készült. Gyanította, mekkora veszedelem leselkedhet rá és mennyit veszíthet még azzal, ha felfedi azt, amit Árny minden erejével igyekezett visszaszorítani, de Zelo már nem bírta elviselni a benne uralkodó nyomást. Jól mondta a múltkori rémálmomban az egyik idegen, hogy egy gyilkosnál csak egy szerelmes gyilkos a veszélyesebb.